SJE főmenü

EFOTT – A Selye János Egyetem Magyarországon is kampányolt

A júliusi hőség ellenére több ezren látogattak el Velencére, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára. Ezt a lehetőséget a Selye János Egyetem Karrier-tanácsadó Központja sem mulasztotta el – egyetemünk felkészült munkatársai különálló standnál hirdették az intézményünk nyújtotta továbbtanulási lehetőségeket.

A rendezvény – bár elsősorban az egyetemistáknak és a főiskolásoknak szólt – több száz érdeklődő középiskolást is vonzott. Egyetemünk csapata a „Civil tér” sátraiban kapott helyet: kisebb-nagyobb létszámú csapatokban érkeztek az érdeklődők.

Munkatársaink interaktív játékokkal készültek – a résztvevők pedig a frissen szerzett ismeretekkel, könnyűszerrel oldották meg a feladatsorokat. A legügyesebbek nem álltak tovább üres kézzel: egyetemünk logójával díszített apró ajándéktárggyal – pólóval, bögrével, esernyővel távoztak. A kevésbé sikeresek is kaptak ajándékot: színes labdák, tollak és kulcstartók találtak gazdára a magyarországi Velencében.

A leggyakoribb kérdések Komárom városához kötődtek. Mindenki kíváncsi volt az egyetem földrajzi elhelyezkedésére, a város adottságaira, az intézmény infrastruktúrájára. Sokan fogtak esélylatolgatásba a felvételi esélyekkel kapcsolatban, valamint a szakokról és az ösztöndíjról is érdeklődtek. Munkatársaink felkészülten adtak felvilágosítást képzéseinkről, külön hangsúlyozva azt, hogy az oktatás nyelve a magyar, így nincs akadály az előtt a jelentkező előtt sem, aki a határokon túlról érkezik, s nem beszéli a szlovák nyelvet.

Bízunk benne, hogy az idő igazolja majd az EFOTT-on lezajlott munka hatékonyságát! Egyelőre annyi bizonyos, hogy a Selye János Egyetem nevét már Magyarországon is jegyzik, s intézményünk örömmel fogadja az érdeklődőket a Duna túloldaláról is.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem