SJE főmenü

A SJE hallgatóinak sikeres szereplése az OTDK-n

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Magyarország legrangosabb tudományos diákköri versenye, egyben fórum, ahol a fiatal kutatók megismerhetik egymás munkásságát és bemutathatják saját kutatási eredményeiket. A konferencián a magyarországi intézmények hallgatói mellett a határon túli magyar hallgatók is kijuthatnak, ha eredményesen szerepelnek az intézményi, majd a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencián.

A konferenciát kétévente rendezik meg, minden szekciót más magyarországi felsőfokú oktatási intézményben. A TDK mozgalomnak és a rendezvénynek immár hosszú évekre visszamenő hagyományai vannak, ugyanis 2015-ben már a XXXII. OTDK-t rendezték, 16 szekcióval (http://otdt.hu/hu/cms/otdk/).

A SJE megalakulása óta támogatja hallgatóit abban, hogy eme rangos tudományos eseményre kijussanak, és ott minél jobb eredményeket érjenek el. Más évekhez hasonlóan, a SJE hallgatói és témavezető oktatói is nagy szerepet vállaltak abban, hogy a konferencián színvonalas, az egyetemen zajló oktató és kutató munkát méltóan képviselő pályamunkák kerültek bemutatásra. Az OTDK-t megelőz FTDK-n nevezést elérő és kijutott hallgatóink az egyes szekciók kiértékelésénél a következő helyezéseket érték el:

Bc. Baka Patrik

Társadalomtudományi Szekció

III. helyezés

Humán Tudományi Szekció

különdíj

Bc. Baková Dominika

Közgazdaságtudományi Szekció

III. helyezés

Harangozóová Brigita

Testnevelés és Sporttudományi Szekció

részvételt elismerő oklevél

Mgr. Méri Tamás

Közgazdaságtudományi Szekció

részvételt elismerő oklevél

Rácz Gábor

Informatika Tudományi Szekció

részvételt elismerő oklevél

Bc. Süli Derzsi Mónika

Testnevelés és Sporttudományi Szekció

különdíj

A díjazottaknak gratulálunk, és itt szeretnénk megköszönni minden aktívan bekapcsolódó hallgatónak a részvételt, a témavezető oktatóknak a munkát, és a továbbiakban is sok sikert kívánunk minden résztvevőnek! A idei FTDK szervezését és lebonyolítását a nyitrai KFE KETK  vállalta fel, amelyre az idei egyetemi Tudományos Diákköri Konferencián 20 SJE hallgató nyert jelölést.

Bc. Baka Patrik élménybeszámolója ide kattintva olvasható.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem