SJE főmenü

Rekordszámú résztvevő a SJE Nyílt Napján

A február 14-i Bálint-napra esett idén is a Selye János Egyetem Nyílt Napja. Idén több mint 700 résztvevő fordult meg az egyetem konferencia-központjában. A főépület minden pontja megtelt élettel.

A rendezvényt Juhász György rektor ünnepi beszéde nyitotta, őt követte egy részletes programismertető arról, mit, mikor és hol találnak meg az érdeklődők. Az aula nagyelőadásainak keretén belül a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar, majd a Tanárképző Kar képviseletében többen is szót kaptak – köztük már végzett hallgatók is meséltek 5 év élményéről 10 percben. Az online jelentkezést Szász Szilvia AIS menedzser ismertette széles közönség előtt, mely megmutatta hányan is fontolgatják komolyan a továbbtanulást a Selye János Egyetemen.

Mindeközben az épület többi részén a Református Teológiai Kar bemutatkozó előadása is teret kapott, a sportközpontot és a könyvtárat is ellepték a kíváncsiskodók, továbbá folyamatosan zajlottak a standok vetélkedői, kvízei, kísérletei is, melyekben az idelátogatók tetszés szerint részt vehettek.

Aki még ezen felül is plusz élményre vágyott, a selyés párok fotóiból, a Selye János életéről és munkásságáról szóló tárlatból és a hallgatói önkormányzat fényképválogatásából merítkezhetett. A kollégium, a mobilitás programok és a hallgatói önkormányzat képviselői is jelen voltak egy-egy standdal. A napot a SJE HÖK Egyetemi életről szóló bemutatója zárta.

 „Bízunk benne, hogy többek számára bebizonyosodott, a Selye János Egyetem jó választás és szeptemberben sokukkal újra találkozhatunk, immáron hallgatókként. Határon innen és túlról egyaránt várjuk a jövő informatikusait, közgazdászait, pedagógusait, teológusait és szociális gondozóit.” – a SJE Karrier-tanácsadó Központ csapata.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem