SJE főmenü

Nyílt Nap a Selye János Egyetemen

Hagyományosan február 14-én tartotta a Selye János Egyetem Nyílt Napját, ahová diákokat, szülőket, partnerintézményeket vártak. A napot Juhász György rektor nyitotta meg, aki köszöntőjében üdvözölte a jövendő hallgatókat, az egyetem gyakorlóiskoláinak képviselőit, a gyakornoki programban részt vevő vállalkozások – és szociális intézmények képviselőit is. A rendezvényen megjelentek  első kézből kaptak tájékoztatást az egyetem három karáról, nyolc tanulmányi szakáról és száznyolc tanulmányi programjáról. A több mint nyolcszáz érdeklődő betekintést nyerhetett a karok és a tanszékek működésébe, találkozhattak a tanárokkal és tudományos munkatársakkal. A jövendő hallgatók tájékoztatást kaptak arról, hogy miért jó egy adott szakot választani, milyen lesz a megszerzett diploma értéke. A díszteremben bemutatkoztak a közös képzésekben részt vevő partneregyetemek is.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem