SJE főmenü

Európai Információs Nap Nagy József EP képviselővel

2017. december 4-én másodízben szervezett Európai Információs Napot egyetemünkön a Europe Direct Komárom és az EP Szlovák Információs Irodája. A vitafórum Nagy József EP képviselő részvételével zajlott. A bevezetőben Szabóová Zuzana, a Europe Direct komáromi irodavezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Liszka József rektorhelyettes vezette fel a vitafórumot. Vendégünk, Nagy József, aki az EP környezetvédelmi, belügyi és igazságügyi bizottságában fejti ki tevékenységét, bevezetőjeben elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja, hogy tevékenysége révén sikerült megfogalmazni és kialakítani a nemzeti kisebbségi jogminimumot, melynek elfogadásával 40 millió kisebbségi polgár jogait emelnék uniós védelem alá. Említést tett az Erasmus+ programon belül megvalósuló önkéntességi támogatásról, kifejtette a szabad schengeni övezet előnyeit.

A beszélgetés érintette a Brexit EU-ra gyakorolt hatását, Katalónia függetlenségét, az esetleges EU-s beutazási engedélyezést, a migránsok mozgását és szabályozását, a 2020 utáni támogatási lehetőséget, a „Soros-tervet“, a dublini rendeletet és a gyakornoki programot is. A vitafórum végén Juhász György rektor köszönte meg vendégünk előadását és a résztvevők hozzászólásait.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem