SJE főmenü

Tudomány és Technika Hete a Selye János Egyetemen

Egy hét leforgása alatt, közel kéttucat rendezvénnyel hallatott magáról a Selye János Egyetem. A tudományos sorozat csatlakozott a Szlovák Tudomány és Technika Hetéhez, illetve a Magyar Tudomány Ünnepe előadásaihoz.

Az egyetlen szlovákiai magyar tanítási nyelvű egyetemen sokadik alkalommal volt lehetősége Komárom város közönségének, a környező középiskolák tanulóinak és az egyetem hallgatóinak, hogy közérthető nyelven hallgathassanak, a Selye János Egyetemen is oktató tudományos dolgozóktól előadásokat.

Nagy érdeklődés mellett zajlott Petőcz Kálmán előadása, ami konstruktív eszmecserébe torkollott a jelenkorunkról és Kelet-Közép-Európa kiútjairól. A Református Teológiai Kar méltóképpen adózott az ötszáz éves reformáció előtt. Kiváló kulturális és tudományos élményt nyújtott a For You Acapella Vocal Group koncertje és reformációról tartott előadás.

A Gazdaságtudományi Kar több tudományos munkájával jelezte már korábban is, hogy helye van a magyar tudományos élet térképén. Erről tettek tanúbizonyságot az előadók, akik  megismertették a hallgatóságot a robotika területével kapcsolatos legújabb trendekkel és kihívásokkal. Módunkban állt közelebb kerülni az online marketing lehetőségeihez. Betekinthettünk annak a folyamatnak a lépéseibe, melynek során két- és háromdimenziós adatok fúziójával előállítható egy nagyméretű objektum színes és metrikus 3D modellje. Az előadás végén két felméréssorozat eredményeként elkészült modellek kerültek bemutatásra: a kolozsnémai és a somorjai református templom modellje. A SJE GTK Intelligens Robotikai Központjának kutatói a központ drónjaival történő terepfelmérés bemutatóját tartották a  komáromi erődrendszer Új Várbeli kapujának külső homlokzatáról.

A Tanárképző Kar mind a kilenc tanszéke bekapcsolódott széles körű tudományos, kulturális és sportrendezvények szervezésével. Megtudhattuk, mely mezőgazdasági növények bioaktív anyagait tudjuk hasznosítani egészségünk megvédése céljából. Ebben az évben rendeztük meg a sorban a hatodik nemzetközi tudományos szimpóziumot, amelyet idén az inkluzív nevelésneknek szenteltünk. Kerekasztal-beszélgetés zajlott a tudományos tudás természetéről, felidéztük a 100 éve zajlott történelmi, forradalmi eseményeket is. Megismerkedhettünk az óvodai és elemi oktatás jelenlegi és múltbeli jellemzőivel. Bemutatásra kerültek a karunk oktatói által az utóbbi két évben publikált tudományos munkák. Arany János emlékének szenteltünk egy tematikus napot, de a hallgatók hallhattak egy érdekes nyelvtani előadást is. Megtudhattuk azt is, mik az angol, mint idegen nyelv kihívásai a 21. században.  Az egyetemi Sportközpontban önvédelmi bemutatóval színesített előadás volt.

A Selye János Egyetem e rendezvénysorozattal megmutatta, hogy három karán kiváló szakemberek vezetésével folyik az oktatás és a tudományos munka. Komárom és a szlovákiai magyar közösség felé pedig jelezte, hogy kapui nyitva állnak a használható tudásra és versenyképes diplomára vágyó ifjúság előtt.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem