SJE főmenü

A SJE első díszdoktora prof. Dr. Győry Kálmán, DSc.

Kivételes esemény színhelye volt 2016. november 9-én a SJE díszterme. A Tudomány Hete 2016 rendezvénysorozaton belül itt került sor a SJE Tudományos Tanácsának kibővített, első díszdoktoravató ünnepi ülésére, amelyet PaedDr. Juhász György, PhD., a SJE rektorhelyettese vezetett.  

A SJE „doctor honoris causa“ kitüntető címének első birtokosa prof. Dr. Győry Kálmán, DSc., akadémikus, az Academia Europaea tagja, a Debreceni Egyetem emeritus professzora és emeritus rektora. A díszdoktori cím, melynek odaítéléséről a SJE Tudományos Tanácsa döntött a 2016. május 10-i ülésén, a jelöltnek  a tudomány és a számelmélet terén kifejtett, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként került átadásra. Győry Kálmán elkötelezett munkásságával kiemelkedő módon hozzájárult a tudomány és a technika fejlesztéséhez, tudományos tevékenységének eredményei rendkívüli jelentőséggel bírnak hazájában és külföldön egyaránt. A díszdoktor életművét bemutató laudatio szövegét a felterjesztést benyújtó RNDr. Bukor József, PhD., a SJE Gazdaságtudományi Karának dékánja olvasta fel. A jelölt bemutatását követően a díszdoktori avatás szertartását Dr.habil. PhDr. Liszka József, PhD. rektorhelyettes végezte. Az eskütétel után a díszdoktor nyakába került a SJE lánca, majd egyetemünk rektora, doc. RNDr. Tóth János, PhD. kezéből átvette a „doctor honoris causa“ cím odaítélését igazoló oklevelet, amely viselőjét felruházza minden, e tiszteletbeli címhez kapcsolódó joggal és kiváltsággal. A díszdoktori avatást követőn intézményünk rektora köszöntötte kiváló díjazottunkat és az ünnepi közösséget. A Komáromi Kamarazenekar tagjaiból álló vonósnégyes előadását követően Győry Kálmán díszdoktor szólt az ünnepség résztvevőihez és köszönte meg a SJE által adományozott rangos elismerést.

Egyetemünk díszdoktori címe nemcsak Győry Kálmán rangját növeli tovább, de a SJE presztízsét is méltóképpen emeli. Büszkék vagyunk rá, hogy egyetemünk első díszdoktori címét ehhez a rangos elismeréshez méltó személynek, Győry Kálmánnak adományozhattuk. A SJE  első díszdoktorának jó erőt, egészséget, további szakmai sikereket, boldogsággal és elégedettséggel teli éveket kívánunk családja és munkatársai körében!

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem