Slovenčina (Slovenská republika)
   
Kezdőoldal Friss 5 éves a Selye János Egyetem
5 éves a Selye János Egyetem PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   

 

A Selye János Egyetem létrehozása egy sötét szobába hozta meg a fényt, 5 év alatt sikerült meggyújtani az első égőt a csilláron. A további évek feladata lesz, hogy a csillár többi égője is kigyulladjon – mondta Albert Sándor januárban leköszönő rektor Komáromban, a Selye János Egyetem fennállásának ötödik évfordulóján rendezett ünnepségen. Sólyom László magyar és Ivan Gašparovič szlovák államfő is rövid beszédet mondott, de Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes is szólt az egybegyűltekhez.

"A kisebbségi nemzetek fennmaradásához saját értelmiségre van szükség, így anyanyelvük nem válik konyhanyelvvé, hanem versenyképes marad" - jelentette ki Sólyom az ünnepségen. Úgy vélte, a Selye János Egyetem láncszemet jelent a magyar és a szlovák nemzet kapcsolatában.

"A kor arra kényszerít bennünket, hogy párbeszédet folytassunk. A konfrontáció mesterséges szítása nem a megfelelő út" - emelte ki a szlovák államfő, aki szerint az egyetem a "megértés hídját" jelenti két, ezer éve egymás mellett élő nép között. Hozzátette, véget kell vetni a politika azon terméketlen időszakának, amelyben történelmi sérelmek és félreértések domináltak, s kívánatos lenne, ha a következő időszakban a politikát az értelem jegyében a nagyvonalúság és a felelősség alakítaná.

(Forrás: bumm.sk, felvidek.ma, kitekinto.hu)

Módosítás dátuma: 2009. február 14. szombat, 22:36
 
A SJE karai
Elektronikus jelentkezés

 

Elektronikus jelentkezés a 2010/2011-es tanévre

Helpdesk

ais_helpdesk_logo

ecdl

isic_karta_mala

Eseménynaptár
Július 2010
H K S C P S V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Közérdekű információk