SJE főmenü

REKTORI KÖSZÖNTŐ a 2018/19-es akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából 2018. szeptember 14.

Tisztelt  ünnepi közösség, tisztelt Vendégeink, Hölgyeim és Uraim, kedves Hallgatók!

Tisztelt Vendégeink!

Nagy szeretettel üdvözölöm Önöket a Selye János Egyetem 15. tanévnyitó ünnepségén, a 2018/19-es akadémiai év ünnepélyes megnyitóján. Köszönöm, hogy ismét elfogadták meghívásunkat, hogy velünk együtt ünnepeljenek a mai napon, s hogy személyes jelenlétükkel hozzájárulnak rendezvényünk színvonalának emeléséhez. A tanévnyitón elhangzó köszöntőm egyféle beszámoló is az előző akadémiai év egyetemi eseményeiről, sikereiről, kérem, fogadják szeretettel a tájékoztatót.  

A tavalyi akadémiai évet, amelynek az ünnepélyes megnyitójára pontosan egy esztendővel ezelőtt, szeptember 14-én került sor, az „Érték, minőség és versenyképesség – a 21. század kihívásai” elnevezésű nemzetközi tudományos konferenciával indítottuk. Szeptemberben intézményünkben fogadhattuk Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, majd Vince Lóránt FUEN elnököt. Október elején a nemzetközi együttműködést és mobilitást koordináló Szlovák Egyetemi Akadémiai Szövetség (SAAIC) tartott egyetemünkön kétnapos szemináriumot a hallgatóközpontú oktatás jegyében. A reformáció 500. évfordulójára emlékezve is számos rendezvény zajlott intézményünkben, amelyek közül kiemelném a „Merre tovább keresztyén Európa?” című kétnyelvű pódiumbeszélgetést Soltész Miklós Magyarország egyházügyi államtitkára és Jozef Jarab, a rózsahegyi Katolikus Egyetem rektora részvételével, Bándy György egyetemi oktató vezetése és irányítása mellett. A novemberi Tudomány és Technika Hete is számos programlehetőséget biztosított a tudomány iránt érdeklődő közönség számára. December elején az itt jelenlévő Nagy József európai parlamenti képviselő volt a vendégünk, aki az Európai Információs Nap keretében látogatott el egyetemünkre, hogy beszélgessen hallgatóinkkal.

Az adventi időszakban karácsonyi vacsorát szerveztünk a munkatársaink számára, januárban pedig a Selye-bálon vehettek részt alkalmazottaink és meghívott vendégeink. Névadónk, Selye János munkássága előtt tisztelegve, 2018 januárjában, születésének 111. évfordulóján előadássorozattal egybekötött emléknapot szervezetünk a Selye-munkásság nívós ismerőivel és kutatóival, Szabó Sándor, Amerikában élő orvosprofesszorral, Selye János egykori doktorandusz hallgatójával és Kiss László orvostörténésszel. Februárban zajlott az egyetem Nyílt Napja, amely alkalmával több mint 600 látogatót fogadhattunk. A Hallgatói Önkormányzat segítségével került megrendezésre áprilisban a XIV. Komáromi Egyetemi Napok programsorozat, amely sok érdekességgel, előadásokkal, szabadtéri, a mozgást és sporttevékenységet elősegítő programokkal várta az érdeklődőket. Egyik programja, amelyről szívesen számolok be, az az egyetemünkön zajló véradás, amelybe nagy számban kapcsolódtak be hallgatóink.  Itt került sor a Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi fordulójára is, melybe 48 pályázó jelentkezett pályamunkájával, s ezek 6 szekcióban kerültek elbírálásra. A kedvezőtlen időjárás miatt most nem az egyetemi napok alatt, hanem egy későbbi időpontban, május 3-án valósult meg a Futás a jövőért rendezvény, amelyen közösen fut Komárom város oktatási intézményeinek apraja-nagyja, az óvodától az egyetemig. Már hagyománnyá vált, hogy évente kiértékeljük az Erasmus+ mobilitást is egyetemünkön, ennek kapcsán projektzáró rendezvényt tartottunk májusban, ahol az egyetem hallgatói és munkatársai számoltak be a mobilitáson belül szerzett élményeikről és tapasztalataikról. Ugyancsak májusban, a Tiszti Pavilon dísztermében, ünnepélyes keretek között egyetemünk kórusa hivatalosan felvette a Cantus Iuventus (Ifjú Énekegyüttes) nevet. Június 9-én, a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság fő- és egyetemünk társszervezésében nemzetközi konferencia zajlott falaink között Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából. E rendezvényen nyitottuk meg, s Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége jóvoltából egészen július közepéig volt megtekinthető egyetemünkön a Semmelweis-vándorkiállítás. Június hónapban a CEEPUS nemzetközi mobilitási hálózaton belül zajlott egyetemünkön a „7th International Workshop on Surface Engineering in Komárno“ workshop, valamint a „Teaching and Learning Bioanalysis” elnevezésű nemzetközi szimpózium. Május-június már hagyományosan az államvizsgák időszaka. Az elmúlt akadémiai évben 421 hallgató fejezte be sikerrel tanulmányait, ők a júniusban és július elején zajló kari diplomaátadó ünnepségek alkalmával vehették át okleveleiket. Július 4-én 130 munkatársunk jött el egyetemünk évzáró kerti partijára.

Az új tanévre való nyári felkészülést követően az elmúlt napokban zajlott egyetemünk jubileumi X. Nemzetközi Tudományos Konferenciája, amelynek 120 hazai és külföldi résztvevője volt. Ez csak néhány az egyetemi rendezvényeink közül, ám intézményünk három kara is eseménydús időszakot hagyott maga mögött. Ezekről a rendezvényeinkről az évkönyvben olvashatnak részletesen, így a rendelkezésünkre álló idő rövidsége miatt tekintsenek el attól, hogy ezeket is bemutassam.

Az előzőekben főleg a tudományos tevékenység kapott hangsúlyt, de el kell mondanom, hogy hallgatóink aktívan bekapcsolódnak a sport- és szabadidős tevékenységekbe is. Egyetemünk férfi röplabdacsapata a mögöttünk álló évadban a szlovák 1. ligában ezüstérmes lett és többségében saját nevelésű játékosokkal harcolta ki az extraligába való feljutás jogát. Hallgatóink sikerrel szerepeltek a Duna Regattán, a Sárkányhajó Regattán, bekapcsolódtak a strandröplabda, a kosárlabda és futsal versenyekbe, a Testnevelés Tanszék által szervezett úszótanfolyamba, turisztikai vagy sítáborba, kerékpártúrába. Diákjaink nemcsak résztvevőként, de szervezőként is kivették részüket az idei Komárom-Komárno futóversenyből.  

Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink! A tavalyi tanévnyitó során örömmel számoltam be a komplex akkreditációs feltételek sikeres teljesítéséről. Az elmúlt évben már nem kellett ilyen megmérettetésben részt vennünk, ám a hallgatókért való „versengés” a mi intézményünk számára sem ismeretlen. Hogy minél nagyobb mértékben eleget tudjunk tenni a felsőoktatás iránt érdeklődők elvárásainak, folyamatosan frissítjük képzési palettánkat. Az idei akadémiai évtől van az érdeklődőknek módjuk arra, hogy a Selye János Egyetem saját tanulmányi programjain kívül közös képzésekben is részt vegyenek. Jelenleg két ilyen közös képzést kínálunk: a gödöllői Szent István Egyetemmel együttműködve a Vidékfejlesztési agrármérnök alapszintű tanulmányi programot és a budapesti Corvinus Egyetemmel karöltve a Kereskedelem és marketing tanulmányi programot. Az elmúlt akadémiai évben sikerrel akkreditáltattuk az alapszintű Pedagógia és köznevelés tanulmányi programot. Tanárképző Karunk kínálatában szerepel továbbá a szakbővítés Szlovák Nyelv és Irodalom szakon, de az érdeklődőknek módjukban áll kiegészítő pedagógiai tanulmányokat is folytatni az egyetemen oktatott tanulmányi programok alapján. Ez utóbbira szeptember 30-ig van lehetősége jelentkezni a nem pedagógiai felsőfokú végzettséggel rendelkező, de pedagógiai szakképesítést szerezni kívánó érdeklődőknek.

Hölgyeim és Uraim, tisztelt ünnepi közösség! Kérem, engedjék meg, hogy úgy, mint minden évben, az idén is ismertessem Önökkel a hallgatói létszámokat.

A 2018/19-es akadémiai év kezdetén 1772 beiratkozott hallgatóról számolhatok be, a következő képzési szintek szerinti megosztásban:

  • alapképzésre ez idáig összesen 1333-an
  • mesterképzésre 396-an iratkoztak be egyetemünkre
  • doktori képzésben 43 beiratkozott hallgatónk van.

A beiratkozott hallgatói összlétszámok karok szerinti megoszlása a következőképpen alakult:

  • a Tanárképző Karon 921 hallgató,
  • a Gazdaságtudományi Karon 771 hallgató,
  • a Református Teológiai Karon pedig 80 hallgató tanul.

A hallgatói létszámok ismertetését követően térjünk át az egyetem elmúlt időszakban folytatott fejlesztési tevékenységére. Az Oktatási Minisztériumba benyújtott, „A SJE hálózati infrastruktúrája fejlesztése“ elnevezésű sikeres pályázatnak  köszönhetően több mint 33 ezer € értékben újulhatott meg egyetemünk épületeiben a hálózati infrastruktúra és a WiFi hálózat. A Pallas Athéné Domus Concordiae (PADOC) támogatásával valósult meg 2017-ben az egyetemi sportközpont, a kémiai és a biológiai laboratóriumok fejlesztése. Egyetemünk a diákotthonok fejlesztése terén 2017-ben jelentős előrelépést tett. Megvásárolta a Sirály1 Diákotthonra épülő Sirály2 Diákotthont, amely teljesen felszerelt, üzemkész állapotban került az egyetem tulajdonába. A Sirály2 megvásárlását a Magyar Országgyűlés döntése alapján Magyarország Kormányának egyszeri, célirányos támogatása tette lehetővé. Az új kollégium 6-emeletes, 66 lakóegység, ugyanennyi szociális helyiség és 126 szoba található benne, teljes kapacitása 354 fő. Emeletenként külön tanulóhelyiség került kialakításra, a földszinten elkülönített helyiségek, nagy társalgó és előadóterem, szerverhelyiség, telefonközpont, raktárhelyiségek kaptak helyet. Az új kollégium az idei tanévtől kezdődően fogadja a hallgatókat és az egyetem vendégeit. Az elmúlt hónapokban ingatlancserére is sor került egyetemünk és Komárom városa között. A 2018 januárjában kelt csereszerződés értelmében a SJE birtokába került a konferencia-központ, ahol jelenleg tartózkodunk, a szemben lévő sportközpont és az Informatikai Szolgáltató Központ épülete, cserébe a város tulajdonát gyarapítja a Lehár épülete.

Kedves Elsőéves Hallgatóink, most Önökhöz intézném szavaim, akik a legfontosabban számunkra, mert hallgatók nélkül nem egyetem az egyetem. Örülök, hogy a Selye János Egyetemre esett a választásuk s most itt üdvözölhetjük Önöket a mai ünnepi tanévnyitón. Higgyék el, hogy jó helyen vannak és mi, az Önök oktatói, örülünk, hogy az intézményünket választották! A nagy tudósról, Selye Jánosról, a stresszelmélet megalapozójáról elnevezett egyetemen, Jókai és Lehár szülővárosában egy olyan intézményben folytatják majd tanulmányaikat, amely dinamikusan fejlődik és küldetéséből adódóan lehetőség nyílik a hallgatók jobb megismerésére és a oktató-hallgató kapcsolat személyesebb légkörének kialakítására is. Önök, akik a gólyatábor résztvevőiként vannak most közöttünk, bizonyára már megtapasztalták a „selyés“ élet, minden bizonnyal, kellemesebb, szórakoztatóbb részét és a Hallgatói Önkormányzat segítőkészségét. Higgyék el, lesz részük még hasonlóban bőven! Ám az egyetemi lét nemcsak szórakozásból áll, hanem kemény, tanulással teli napokból, hetekből, ébren töltött éjszakákból, felkészülésből, vizsgákból és beadandókból is. De ezeket az akadályokat csak azért görgetjük, mi tanáremberek, Önök elé, hogy a vizsgaidőszakot követően aztán fellélegezve értékelni tudják a nyugodtabb szorgalmi időszakot is. A tanárember már csak ilyen! Magyaráz, indokol, bemutat, igyekszik az érdeklődésüket felcsigázni, úgymond elhúzni azt a bizonyos mézesmadzagot szegény hallgató orra előtt. És vigyázat, most jön a dolog hátulütője – visszakérdez és számonkér! Hallottak már, kedves Hallgatóink, Rudyard Kipling, irodalmi Nobel-díjas író hat szolgájáról? Kipling azt állítja, mindenre, amit tudott, ők hatan tanították meg. A nevük: Mit, Miért, Mikor, Hogyan, Hol és Ki. S ugye tapasztalták már, hogy mi, pedagógusok is gyakorta segítségül hívjuk őket? Kedves Hallgatóink! Arra kérem Önöket, hogy a tanulmányaik során vegyék igénybe minél gyakrabban a hat becsületes segítő szolgálatát, kérdezzenek sokszor és sokat, hiszen így kerülnek közelebb a nagybetűs tudáshoz. Ha tanácsra van szükségük, forduljanak bátran tanáraikhoz vagy tapasztaltabb társaikhoz. Önökért vagyunk itt, így pedagógustársaim nevében is ígérem, hogy a tanulmányaik során igyekszünk minden tőlünk telhető segítséget megadni. Kérem, ügyeljenek a megfelelő és hatékony időbeosztásra is. Ebben a városban lehetőségük lesz arra is, hogy bekapcsolódjanak Komárom – Észak- és Dél-Komárom város kulturális és társadalmi életébe, s igaz egyetemi polgárokként éljenek e történelmi város adta lehetőségekkel. Szívből kívánom, hogy érezzék magukat itthon Komáromban és a Selye János Egyetemen. Útravalóul kiváló felvidéki írónk, Márai Sándor szavait intézem Önökhöz: „Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.“

Kedves Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

A 2018/19-es akadémiai év küszöbén is köszönöm egyetemünk akadémiai és alkalmazotti közössége nevében a támogatásukat, bizalmukat és segítségüket. Az előttünk álló tanévben is mindnyájuknak jó egészséget, sikerekben és eredményekben gazdag akadémiai időszakot kívánok!

E gondolatok jegyében ezennel megnyitom a Selye János Egyetemen a 2018/2019-es akadémiai évet.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem