Slovenčina (Slovenská republika)
   
Kezdőoldal Főoldal Beiktatás és tanévnyitó
Beiktatás és tanévnyitó PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   

202009. szeptember 21-én a Selye János Egyetem dísztermében ünnepélyes keretek között került sor a Selye János Egyetem rektorának, valamint a Tanárképző Kar, a Gazdaságtudományi Kar és a Református Teológiai Kar dékánjának beiktatására.


A rendezvény a 2009-10-es tanév ünnepélyes tanévnyitójával folytatódott, amellyel immár a hatodik tanévét kezdi meg intézményünk.

 


Örömmel fogadtuk, hogy mintegy 25 hazai és külföldi egyetemet képviselő rektor és dékán is elfogadta meghívásunkat. E pillanat fontosságát növeli Magyarország szlovákiai nagykövetének, Heizer Antal úrnak, valamint a Szlovák Köztársaság magyarországi nagykövetének, Peter Weis úrnak a jelenléte. Az ünnepélyes beiktatáson ezenkívül több parlamenti képviselőt, Komárom város elöljáróit, egyházi tisztségviselőket, a Szlovák Tudományos Akadémia, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint az egyetem gyakorlóiskoláinak és óvodáinak képviselőit is köszönthettük.

Arról, hogy a Selye János Egyetem új rektora doc. RNDr. Tóth János, PhD. lesz, az Egyetemi Szenátus 2008. november 28-án döntött. A kinevezési okiratot a Szlovák Köztársaság elnöke, Ivan Gašparovič 2009. február 2-án adta át a rektornak.

A rektor hivatali eskütételét a dékánok beiktatása követte. A SJE Tanárképző Karának dékánjává Szarka László docens urat, a Gazdaságtudományi Kar dékánjává Sikos T. Tamás professzor urat, a Református Teológiai Kar dékánjává pedig Molnár János docens urat iktatták be.

Az ünnepség második részében a 2009/2010-es tanév megnyitására került sor. Az elsőéves hallgatók az ünnepi közgyűlés előtt  tették le imatrikulációs esküjüket.

A tanévnyitó után neves nemzetközi díjak átadása következett. A Harsányi István-díjra olyan hallgatókat terjesztenek elő, akik nagymértékben hozzájárultak a kutatásokhoz a gazdaságtudományban, ill. a menedzsment terén. Idén ezt a díjat Ladislav Oláh nyerte el „A világgazdaság és a vállalatok társadalmi felelősségvállalása” című pályázatával.

A másik díjazott a Selye János Egyetem intézménye volt, mely Gubcsi Lajos Ex Libris Díját kapta.

Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Klinkite pre veľký obrázok!
Módosítás dátuma: 2009. december 16. szerda, 23:56
 
A SJE karai
Elektronikus jelentkezés

 

Elektronikus jelentkezés a 2010/2011-es tanévre

Helpdesk

ais_helpdesk_logo

ecdl

isic_karta_mala

Eseménynaptár
Július 2010
H K S C P S V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Közérdekű információk