Slovenčina (Slovenská republika)
   
Kezdőoldal
Általános információk képzési kínálatunkról PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   

A Selye János Egyetemre jelentkezők a 2010/2011-es akadémiai évben mindhárom tanulmányi szint képzéseiből (alap-, mester- és doktori képzés) választhatnak.

A Selye János Egyetem oktatási kínálatában szereplő összes tanulmányi program akkreditálva van.

Az első évfolyamba jelentkező hallgatókat az alapképzésre soroljuk be. Az alapképzés időtartama rendszerint 3 év, államvizsgával és a záródolgozat megvédésével fejeződik be. A tanulmányok sikeres teljesítésével a hallgató a „bakalár“ (Bc.) titulust szerzi meg.

A mesterképzésre csak azon hallgatók jelentkezhetnek, akik sikeresen abszolválták az alapképzést. Ennek időtartama rendszerint két év. Államvizsgával és a záródolgozat megvédésével fejeződik be. Sikeres teljesítésével a hallgató a „magiszter” (Mgr.) titulust szerzi meg.

A mesterképzés abszolvensei a doktori képzésben folytathatják tanulmányaikat. A doktori képzés időtartama nappali tagozaton három, távúton öt év. A doktori fokozat megszerzésének feltétele („PhD.”) a doktori szigorlat teljesítése és a disszertáció sikeres megvédése.

A 2010/2011 akadémiai évben levelező tagozaton meghirdetett tanulmányi programok jegyzéke a Felsőoktatási törvény értelmében megtalálható ezen információs anyag mellékletében.


A Selye János Egyetem karai, melyek a 2010/2011-es akadémiai évben felvételiket hirdetnek:

Tanárképző Kar alap-, mester- és doktori képzés
Gazdaságtudományi Kar alap- és mesterképzés
Református Teológiai Kar mester- és doktori képzés


 

Módosítás dátuma: 2009. december 13. vasárnap, 14:28
 
A SJE karai
Elektronikus jelentkezés

 

Elektronikus jelentkezés a 2010/2011-es tanévre

Helpdesk

ais_helpdesk_logo

ecdl

isic_karta_mala

Eseménynaptár
Július 2010
H K S C P S V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Közérdekű információk