Slovenčina (Slovenská republika)
   
Kezdőoldal Bemutatkozás
Bemutatkozás

Bemutatkozás

Selye Janos Egyetem logoA Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán 2004 szeptemberében indult meg az oktatás. Az egyetem célja, hogy lehetővé tegye a szlovákiai magyar hallgatók számára, hogy magyar nyelven sajátíthassák el az ismereteket nem csak az általános és a középiskola, hanem a felsőoktatás szintjén is. A kar a kezdetektől a Közgazdaságtan és vállalati menedzsment alapkézést biztosító szakán, 2007-től pedig a Vállalatirányítás mesterszintű tanulmányi programjában kínálja az anyanyelvi egyetemi képzés lehetőségét. A közeli jövőben a kar tervezi a gazdasági informatika szak akkreditálását. A kar célja, hogy maximálisan megfeleljen a kor és a társadalom elvárásainak, s hogy a szakok és szakirányok egyre szélesebb palettáját kínálja a gazdasági élet, a vállalkozások, az üzleti világ iránt érdeklődő hallgatóknak.

A Közgazdaságtan és vállalati menedzsment szak három éves (baccalaureátusi) képzése során a hallgatók ismereteket szereznek mikro- és makroökonómiából, nemzetközi gazdaságtanból, vállalati gazdaságtanból, marketingből, könyvelésből, jogból és gazdasági jogból, statisztikából, informatikából, menedzsmentből és más tudományterületekről. A Vállalatirányítás tanulmányi programja során a hallgatók mesterszintű ismereteken szerezhetnek többek közt logisztikából, marketnigmenedzsmentből, szervezet- és vezetéselméletből, pénzügyi menedzsmentből, információmenedzsmentből és elsajátíthatják az emberierőforrás-menedzsment és üzleti kommunikáció elméleti hátterét.  Az elméleti ismereteiket a  hallgatók szakmai gyakorlat során szerzett tapasztalatokkal egészíthetik ki. A hallgatók megszerzett  tudásukat a képzés befejezése után a munkaerőpiacon hasznosíthatják.

Az abszolvenseink az alapképzés elvégzése után elhelyezkedhetnek hivatalokban, kis- és középvállalkozások vezetőjeként, területi képviselőként vagy szervezőként multinacionális vállalatoknál, vagy saját vállalkozást alapíthatnak. Mesterszintű programunk elvégzése után végzőseink alkalmassá válnak a gazdasági életben vezető szerepkörök betöltésére.

Küldetésnyilatkozat

A Selye János Egyetem Gazdasátudományi Kara a szlovákiai magyar nyelvű felsőfokú közgazdaságtudományi képzés fellegváraként a szlovákiai magyarság, a térség lakosai és valamennyi tanulni vágyó gazdasági ismereteteinek felsőfokú szintre emelését tűzte ki célul.
A lakosság felsőfokú gazdasági képzettséggel és ismeretekkel bíró rétege közvetlenül megteremtheti a fiatalok munkaerő-piaci esélyegyenlőségét,  közvetve pedig valamennyi társadalmi réteg számára pozitív hozadékkal bírhat, magával vonhatja a munkanélküliség csökkenését és a magyarok által lakott területek gazdasági fellendülését.
A Selye János  Egyetem Gazdaságtudományi Kara hallgatói számára aktuális és gyakorlatban alkalmazható ismeretek és szaktudás nyújtása mellett igényes és ingergazdag környezetben, nem kizárólag szakmába vágó programok szervezésével széleslátókörű, rátermett, tenniakaró társadalmi réteget kíván falai közül az élet kihívásai elé bocsátani.
A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara elősegíti egy olyan magyar értelmiségi réteg kialakulását, amely nemzeti közösségünk tartópillérévé válhat, amelynek tagjai nyelvtudásuk révén regionális és nemzetközi viszonylatban is érvényesülni tudnak a gazdasági életben.
A Gazdaságtudományi Kar az oktatás-nevelési feladatok mellett fejleszti a tudományosságot; a szlovákiai magyar tudóstársadalmat bekapcsolja a tudományok nemzetközi vérkeringésébe, kapcsolatot teremt a tudományos intézmények nemzetközi hálózatával.  Az egyetem vállalja a tudományosság regionális központjának szerepét.
A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara a térség gazdasági, társadalmi és tudományos felemelkedésének előmozdítójává kíván válni.

 
Keresés
Elektronikus jelentkezés

 

elektronikus

(2014. január 1-től)
FACEBOOK

JELENTKEZŐK

FACEBOOK CSOPORTJA

CSATLAKOZZ!

<<  Április 2014  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
Jelenleg online
Oldalainkat 13 vendég böngészi
Cégalapítás Szlovákiában